Aromaterápiás illóolajokról általában

Aromaterápia fogalma Aromaterápia hatása Aromaterápia története Egyiptomba Aromaterápia története Görögországba
Aromaterápia története Kínaba Aromaterápia története Rómaba Aromaterápia története Indiaba Aromaterápia története Középkorba
Aromaterápia története Magyarországon Aromaterápia zsidó vonatkozása Illóolaj mennyisége életkor szerint

Aromaterápia fogalma

Az aromaterápia az aromatikus ható–anyagokat tartalmazó gyógynövények és az ezekből készült illóolajok alkalmazása az egészség megőrzésére és a betegségek gyógyítására.
Az illatok hatnak a lelkünkre is, fogékonyabbak vagyunk a finom érzésekre és nemes gondolatokra. Az illat kapcsolatot teremt a magasabb intelligenciával, az embert nemesebb érzelmekre kelti.
Az aromaterápiát csak úgy tudjuk megérteni, ha lelkileg átalakulunk. Ha pozitív irányba változunk, ha testileg, lelkileg megtisztulunk, olyan lelki és szellemi energiára teszünk szert, melyet eddig még nem tapasztaltunk. Képesek leszünk saját magunkon és másokon segíteni.

Az illóolajok növényi részek természetes kivonatai. Sajtolással, lepárlással, vagy alkoholos kivonással nyerik a növény különböző részeiből. A felhasznált részek, a lehető legváltozatosabbak, vagyis az illóolaj a növény gyökeréből, szárából, leveléből, fás kérgéből, virágából, gyümölcséből, magjából, vagy ezek kombinációjából jöhet létre.
Fontos tudni, hogy a vadon termo növények és a nemesített változatai nem ugyanazokat az anyagokat tartalmazzák, ezért kell a kereskedőknek a növények magyar neve mellett a latin nevét és megjelentetni. Annak ellenére, hogy ezeket a kivonatokat évezredek óta használják, a modern gyógyászatban csak most kezdenek, az őket megillető helyre kerülni.
További FONTOS tudnivaló, hogy gyógyászati értéke csak a valódi növényi kivonatnak van. Ha valahol olyan illóolajat árusítanak, amelyik csak aromalámpába való, az biztos, hogy mesterségesen állították elő, illatosításon kívül másra nem használható. Legtöbbjük értéktelen, vegyi úton előállított észter, amelyet olcsó ára ellenére sem ajánlok senkinek.
Az illóolajat alkalmazhatjuk, külsőleg és belsőleg is, bár belsőleg némelyiket kifejezetten ártalmas, és csak az adagolás mértékében gyakorlott orvos, természetgyógyász által javasolt módon szabad alkalmazni. Ezért és az esetleges ellenjavallatok miatt, mindenképpen olvassuk el az illóolajhoz mellékelt használati utasítást. Ezek persze csak a tudományosan bizonyított alkalmazásokat fogják tartalmazni, de adhatnak néhány hasznos tippet az illóolajok keveréséhez is.
Vissza a lap tetejére


Hatása a szervezetünkre

Az illatokat nem csak az orrunkkal érzékeljük, hanem a bőrünkön keresztül is. Gyógyitásnál a sértetlen bőrön keresztül jutnak be az illóolajok a szervezetbe. Klinikailag bizonyított, hogy a bőrbe masszírozás után 15 percen belül bejutnak a vérkeringésbe. Így a masszírozás helyén kívül az egész szervezetre jótékonyan hatnak.
Az illatok szagolgatása is gyógyít, egészségvédőként hat. A mai ember még arra sem ér rá, hogy mélyen lélegezzen, de az illatok erre késztetik. Ezáltal kedvezően hatnak az optimizmusra és vidámságra.

A bázisolajok zsíros olajok, amelyeket általában illóolajok hígítására szoktak használni, de némelyek, mint pl. az Avocado, Jojoba, Mandula olajok maguk is rendelkeznek hasznos tulajdonságokkal, hatásokkal. Miért van ezekre szükség? Egyrészt azért, mert bizonyos illóolajokat nem szabad töményen alkalmaznunk, pl. bőrre vinnünk: ezek az extraktumok rendkívül tömények, sokszor még százszoros hígításban is képesek kifejteni hatásukat.
A bázisolajok, ezenkívül borápoláshoz, masszírozásra, bedörzsölésre kifejezetten hasznosak. Az Avocado és Mandulaolajok tartalmaznak E vitamint, ami gátolja az olaj avasodását, az Avocadoolaj tartalmaz még A,B,C,D vitaminokat is. Rendszeres használatuk kisimítja, puhává teszi a bort, megszünteti a ráncokat. Használhatjuk őket parfümök készítéséhez is. 10 ml bázisolajban keverjünk el néhány kellemes illatú illóolajat, összesen kb. 20 cseppet.
Vissza a lap tetejére


Aromaterápia története Egyiptomba

Az ókori egyiptomiakat tartják az aromaterápia elfedezőinek, akik már i.e. 4500–ban is alkalmazták e gyógymódot. Állítólag Kleopátra (i.e. 68–30) felhasználta olajokkal kapcsolatos ismereteit Antonius elcsábítására, jázmin– és rózsaolajjal kenve be testét, amelyeket többek között nemi vágyat gerjesztő hatásukról ismerték.

Az ősi egyiptomiak sírkamráiban régészek olajmaradványokat találtak. Például, amikor 1897–ben felnyitották Menész király sírkamráját, aki i.e. 3000–ben megalapította Memphis városát, aromás anyagok maradványaira bukkantak. Tutenkámen 1922–ben felnyitott sírkamrájában, amelyet i. e. 1320–ban építettek, fenyőtömjént, és nárdusolajat tartalmazó vázákat és tárolóedényeket találtak. Azt mondják, hogy az olajok illata még ennyi idő után is felismerhető volt.

Két magyarázat létezik arra, hogy az egyiptomiak miért tettek olajakat a írkamrákba, és a piramisokba. Először is, az ókori egyiptomiak hittek a halál utáni életben. Úgy gondolták, magukkal vihetik földi javaikat a másvilágra. Ezért aztán a sírkamrák nagy része tele volt kincsekkel és gazdagsággal, amelyet a tulajdonossal temettek el azért, hogy amikor az illető felébred a másvilágon, azonnal kéznél legyenek a kincsei. Mivel az aromás olajok rendkívül értékesek voltak az egészség és szépség szempontjából, azok is a gazdagság részét képezték, így odatették őket a múmia mellé.

Másodsorban az olajokat használták a balzsamozásnál. A múmiákat borító vászontekercseket nárdus–, cédrus–, mirha–, szerecsendió–, szegfűszeg– és fahéjolajjal itatták át. Ezeket az olajokat csíraölő és fertőtlenítő hatásuk miatt alkalmazták, megőrzendő a testek épségét. Az uralkodók esetében azt hitték, hogy az olajok balzsamozó tulajdonságai segítenek nekik épségben megérkezni a másvilágra. A balzsamozás valóban rendkívül hatékonynak bizonyult, ugyanis a belső szervek mikroszkopikus vizsgálata kimutatta, hogy több ezer év után is meglepően jó állapotban maradtak. Sajnos úgy tűnik azonban, hogy az olajok csupán az uralkodók és gazdagok számára voltak elérhetőek, míg a kevésbé szerencséseket behajították a tömegsírba.

Az ókori egyiptomiak az olajakat használták szépségápolásra, masszázsra és gyógyító célokra is. Ha valaha lesz alkalma ellátogatni Egyiptomba, látni fogja a templomok falát díszítő csodálatos hieroglifákat, amelyeken az emberek vagy olajokat ajánlanak fel egymásnak belélegzésre, vagy kezelésben részesülnek virágokkal és növényi anyagokkal telt vázákból és tálakból. Az egyiptomi hölgyek illatos fürdőket vettek, amely után a rabszolgák illatos kenetekkel és olajokkal masszírozták a testüket. Ezeket a keneteket nem csupán az illatuk miatt használták, hanem azért is, hogy védjék vele a bőrt. Például a szemfesték, amit használtak, az olajok gyógyhatásának köszönhetően védte a szemet a fertőzésektől.

Az egyiptomi parfüm abban az időben olyan híres volt, mint manapság a francia. Egyiptomot olyan helyként ismerte a világ, mint ahol tudják, hogyan kell emlékezetes illatot készíteni. Az edfui templomban van egy helyiség, amelynek falain több parfüm részletes leírása látható, némelyek serkentő és frissítő, mások nyugtató és meditatív állapotot elősegítő illatok. Abban az időben az egyik legismertebb parfüm a Kyphi volt, amely állítólag 16 féle eszenciából készült. Palkaszár, mirha, borókafenyő, masztix, fahéj, fenyőtömjén, kasszia, nárdus, papirusznád, hennagyökér, pisztácia, és sáfrány alkotta az akkori első számú parfümöt, az ókori világ Chanel no. 5–jét.

Bár korunk parfümjei kétségtelenül kellemes illatúak, nem rendelkeznek gyógyító vagy agytágító hatással, ellentétben az ókori Kyphivel, amiről később így ír Plutarkhosz: "E parfüm illata az orron keresztül jut az ember testébe, aki ettől megnyugszik, és nagyon kellemesen érzi magát. Gondolatai szárnyra kelnek, és boldog, álmodozó állapotba kerül, mintha valami csodálatos zene hangját hallgatná".

A fenyőtömjén, a Kyphi egyik állítólagos alkotóeleme, képes kitágítani a tudatot, és jobb kedvre deríteni belélegzőjét. Talán ezért égetik a mai napig néhány templomban. Az illatuk mellett az egyiptomiak az olajokat csíra– és vírusölő, valamint fertőtlenítő hatásuk miatt is használták. Azt, aki a testén hordozta ezeket, elkerülték a betegségek és a levegővel terjedő fertőzések.

Az Ebers–papiruszban, amely i.e. 1550–ben íródott, különböző kenetek és orvosságok receptjei találhatóak. A tekercseken orvosok, papok és sebészek láthatok, akik inhalációt, borogatást és toroköblögetést ajánlanak. A papok a különböző betegségek okozta panaszok enyhítésére használtak olajokat, kanalas orvosságokat, pirulákat és kenőcsöket készítve belőlük. A ránk maradt kenetek többsége azt mutatja, hogy az olajokat forrázással nyerték. Ez azt jelenti, hogy a növényi anyagot bázisolajba áztatva kitették a napra. Néhány nap után a bázisolajat átjárta az illatanyag – amelyet még ma kb. 3000 évvel később is fel lehet ismerni.

Más hieroglifákon az látható, hogy az ókoriak égették az olajokat. Az orvosok közül sokan egyben papok is voltak, akik az olajokat különböző isteneknek áldozták, mirhafüvet a holdistennek, fenyőtömjént Rának, a napistennek, majoránnát.
Vissza a lap tetejére


Aromaterápia története Görögországba

A görög orvostudomány az egyiptomi és a keleti kultúrák és orvostudomány örököse. A görög mitológia szerint az istenek az illatanyagok felfedezői.A mirhát a régi görögök is ismerték és használták.
Egy mitológiai történet szerint Myrrhára, Kinürasz ciprusi király leányára Aphrodité istennő megharagudott, mert nem tisztelte őt, és bűnös szerelemre lobbantotta apja iránt. Kinürasz engedett a kísértésnek, nem sejtve, hogy saját lányával hál együtt. Amikor megtudta, megátkozta leányát és öngyilkos lett. A szerencsétlen teremtést az istenek mirhafává változtatták, melynek meghasadó törzséből jött világra a csodálatos szépségű gyermek, Adonisz.

Ebben a mítoszban szimbolikusan az is benne rejlik, hogy a mirha (kozmetikumként) szépséget és egészséget ad.

Éppolyan elterjedtek voltak Görögországban az aromatikus gyógyszerek és kozmetikumok, mint Egyiptomban. Mareszteusz, neves görög orvos felismerte, hogy az aromatikus növények, főként a virágok szabályozó, nyugtató hatással vannak a lélekre és az érzelmekre.

Anekrón a mellkas eszenciákkal való bedörzsölését javasolta, mert itt van a szív helye, nemcsak a fizikai középpont ez, hanem az érzelmek centruma is.

Az orvoslás görög istenének templomaiban márványtáblára vésve számos orvosi parfümhasználat receptjét találták meg. A gyógyító eszenciákat papnők készítették. Homérosz az Iliászban és az Odisszeiában a parfümök szokásos használatáról ír.

A görög antikvitásban a fitoterápia fordulópontja Nagy Sándor (i.e. 356–323) India felé irányuló hadjárata volt. Ázsiából egzotikus gyógynövényeket, fűszernövényeket (borsot, fahéjat, gyömbért) hozott magával. Ezeket az aromatikus növényeket azután felhasználták a gyógyításban az aszklepiádok (Aszklépiosz gyógyító szentélyei) orvosai. Járványok ellen pl. borókát és babért használtak. Vallásos szertartásokon is nagy szerepe volt az aromatikus növényekkel való füstölésnek. Plutarkhosz számol be például "Híres emberek élete" című művében arról, hogy Nagy Sándor 50 tonna tömjént égetett el az istenek tiszteletére.

A gyógyító célú illóolajokkal való füstölés Hippokráteszig megy vissza, aki füvet égetett Athén utcáin a pestisjárvány idején.

Dioszkoridész i.e. 146–ban De Materia Medica c. művében mintegy 500 növényt ismertet. Járványok ellen fahéjat, gyömbért ajánlott. Borsot idegbetegségek, epilepszia ellen. A borsosmenta nemcsak nemi ösztönt fokozó, hanem Athénban és Eleuziszban a szent ital egyik összetevője volt. A zsálya nemi ösztönt fokozó, hűlés miatti tüdőbetegségek, fekélyek gyógyszere.

I.e. 300 táján Teofratosz kertjében a legfontosabb aromatikus növényeket termesztette. Ismerte a növények aratási szabályait és tudta azt, hogy egy–egy növény tulajdonságai különbözők a felhasznált, az aratott rész szerint. Bizonyos növényrészeket pl. gyökereket éjjel, másokat napkelte előtt vagy napnyugta után ajánlott gyűjteni. (A modern kutatások ezeket a tényeket megerősítették.) " A szagok könyve" című művében azt fogalmazza meg, hogy az orvosok sokkal több hasznát vehetnék a szagoknak, mint ahogyan teszik.
Vissza a lap tetejére


Aromaterápia története Kínába

A fűszerek igazi hazája Kína. A legrégibb időktől használtak aromatikus növényeket, pl. fahéjat, borsot, gyömbért a járványok elleni küzdelemben. Jóval az egyiptomiak előtt ismertek már illóolajos növényeket.

Az általunk ismert legrégibb orvosi könyvek közé tartozik Kvang Ti császáré (i.e. 2000.). Említi a rebarbarát, a gránátalmát is. Li Cse–Csen (1518–1593) által szerkesztett gyógyszerkönyv, a Pen–csao Kang–mu 12 000 receptet foglal magába 1074 növényi, 443 állati és 334 ásványi anyaggal. Az általa ismertetett gyógynövények között számos aromatikus növény található. Igen gazdag flóra állt a kínaiak rendelkezésére, és ennek előnyét ki is használták. A régi időktől kezdve importáltak is olyan gyógynövényeket, melyek náluk nem termettek meg. Minden időben igen fejlett volt a drog– és fűszerkereskedelmük.

Az édesköményt kólika és hányás ellen használták. Nagy népszerűségnek örvendett és örvend a gyömbér tonizáló és erősítő–stimuláló szerként. További alkalmazásmódjai: fej– és fogfájás, láz, köhögés, vérhas, kígyómarás és szembajok ellen. A melegítéses (moxa) gyógymódhoz gyömbért és ürömöt használtak. A gyömbéres égetés gyomorfájás, hányás, hasmenés, végtagfájdalmak ellen szolgált. A gránátalma kérge és gyümölcse adsztringens és tonizáló szer, reuma ellen, féreghajtó és hashajtó. Külsőleg szembajokra használható. A borsosmenta–levél stimuláló, étvágyjavító, görcsellenes és tonizáló hatását vették igénybe. Nagy retekfogyasztók a kínaiak. Édesgyökérrel együtt hipochondria és elmezavarok ellen alkalmazták. Régi időkre nyúlik vissza a rebarbara alkalmazása is, éppúgy, mint a többi illatos növényé. Csodás, az egész szervezetet megújító gyógynövényként ismerik, de alkalmazása óvatosságot igényel. Pen csao a mérgező növények közé sorolja.

A hagyomány szerint Huang Ti császár hegyi túrán vett részt, kíséretének néhány tagja mérgező növény levelét ette meg és halálosan megbetegedtek. A vidéken termő vadfokhagymával gyógyították meg őket. Ez időtől kezdve (i.e. 2000.) kezdték el termeszteni a kínaiak a fokhagymát. A fokhagymás moxa kezelést friss fokhagymaszelettel végezték fájdalomcsillapításra. Fertőtlenítőszerként is számon tartották.

A mustár fertőtlenítő. A szezám gyulladás és mérgezés ellen jó. A zsálya a mirigyműködésre hat. A tuja asztma ellen használható.

I.e. 2650–ben a Sárga császár belső orvosságai tartalmazott bizonyos utalásokat az illóolajokra. A Nagy Gyógynövénykönyv, amely körülbelül i.e. 2700 körül keletkezett, és Shen Nongról nevezték el, 365 gyógynövényt sorol fel. Ez a szám nem jár messze a 400 olajtól, amelyet ma ismerünk.

Li Shih Csen Materia Medica–ja, amely hozzávetőlegesen 1529–ben készült, 23 féle olajat ír le részletesen. Ezek a leírások jól bizonyítják, hogy amit sokan legújabb kori terápiának hisznek, az valójában az ember által ismert legrégebbi gyógymódok egyike.
Vissza a lap tetejére


Aromaterápia története Rómába

" A legbiztosabb út az egészséghez a naponta vett aromás fürdő és illatos masszázs." / Hippokratész/

A görög orvostudomány közvetlen örököse a római volt. Galénosz görög orvos i.e. 163–ban telepedett le Rómában. Kelettől nyugatig terjedő befolyása az orvoslásra éppolyan fontos lesz, mint Hippikrateszé, egészen a reneszánszig. A hagyományos antik ismeretek egészét felölelte gyógyszerkönyve. 473 különböző, növényi eredetű készítményt foglal magába, ezek között számos az aromatikus növény.

Dioszkoridész, az ókor legkiválóbb botanikusa Néró korában Rómában élt. A római gyarmatok nagy részét bejárta és a növényeket megfigyelései alapján írhatta le. Öt kötetből álló gyógynövényekről írt munkájának első kötete (i.e. 77 körül) az aromás, olajos, gyantás növényi gyógyszereket és kenőcsöket tárgyalja. Pl.: a mirhát fog– és fogínyerősítőként, a majoránnát altatóként, a borókát vizelethajtóként és sterilizáló hatásúként írja le. Talán a borókafenyő ezen alkalmazása a történelem egyik legkorábbi spermaölőjéről szóló feljegyzés. A felsoroltakat ma is használjuk az ókori orvos által ajánlott módon.

A zsálya a latinok nagyra becsült füve volt, "megmentő"–nek nevezték, és minden betegség gyógyítására alkalmasnak találták. Plinius Historia naturalisa szerint még skorpiók és kígyók mérge ellen is hatásos: "Bedörzsölhetjük magunkat zsályaolajjal és többé nem kell félnünk a kígyómarástól.". Augustus Octavius római császár katonaorvosai sebvérzés elállítására por formájában szórták a sebekbe. A megromlott levegő tisztítására a lakásokban kakukkfűvel füstöltek. Vergilius említi, hogy az aratók aratás előtt kakukkfűteát ittak, hogy a kígyómarás ellen védekezzenek.

A rozmaringot panaceaként tartották számon. A bors, a fahéj és a hagymák nemiösztön–fokozók voltak. Plinius az ánizst vízhajtóként, vesekő ellen és afrodiziákumként ajánlotta. A görögöknél és a rómaiaknál közkedvelt volt az erdei fenyő, egészségesek és betegek egyaránt használták. Szájöblítő szerként használták és a római nők általánosan használt "dezodora" volt. A porrá tört aloégyantát Arábiából karavánok szállították Rómába. Sebgyógyításra, hashajtásra, füstölésre, fertőtlenítő– és konzerválószerként, emésztési zavarok ellen és halottak balzsamozására használták. A bazsalikom a Római Birodalomban fűszerként és dísznövényként széles körű használatnak örvendett. Levele idegerősítő és székletszabályozó, növényi nyers levele fülcsepp, kígyómarás és skorpiócsípés elleni szer. Celsus vizelethajtóként és hashajtóként ajánlja. Püthagorasz (i.e.580–500) szerint az ánizs aromatikus illata könnyíti a légzést, a bőrt rugalmassá, fiatalossá teszi, lidérces álmokat szüntet, nyugodt alvást biztosít.
Vissza a lap tetejére


Aromaterápia története Indiába

A védák szerint i.e. 1600–ban már Indiában is ismerték az aromatikus növényi szereket. (Az írásos dokumentumokat évezredekkel megelőzi a szájhagyomány és az alkalmazásmód.) Ezeket gyakran áldozati tűzbe szórták, ettől várták a gyógyulást.

A szanszkrit nyelven írt ősi hindu eposzban, a Rámájanában olvashatjuk, hogy midőn Indra–dsi, Indra fia veszedelmesen megsebesíti a két testvért, Rámát és öccsét, Hanuman a Kailása–hegyre repül, hogy onnan négy különösen hasznos gyógyfüvet hozzon. Amikor a füvek elrejtőznek, az egész hegyet a csatatérre viszi, ahol a füvek illatától minden sebesült azonnal meggyógyul. E monda reális alapja: A Kailása–hegyen termett, onnan hozott gyógynövényekkel elért sebgyógyító eljárás sikerét mondja el a Rámájana szimbolikusan. Az eposznak az a mozzanata, hogy a "füvek illatától" gyógyultak meg a sebesültek, arra utal, hogy illóolaj–tartalmú gyógynövényeket, aromaterápiát alkalmaztak.

Az ötödik véda könyv, az Ajurvéda – a hagyomány szerint – elveszett. I.e. 500 táján Atreja tanítványa, Csakara foglalta írásba újra. Az ajurvédikus orvoslás az írott szövegeken kívül népi és hagyományos orvosi módszerként maradt fenn Indiában napjainkig. Másik rendszerként a nyugati orvostudományt is alkalmazzák. Ebben olyan nagy szerepet játszik a fitoterápia, hogy egyesek tévesen ezzel azonosítják az ajurvédikus orvoslást, holott sokkal több ennél, értékes elméleti alapon igen sokoldalú természetes gyógymódrendszert képvisel. A szantálolaj különösen nagy becsben állt, már a Rámájanában és a Mahábharátában is az erepel. Fehér szantálfából állították elő. Külsőleg és belsőleg gyulladások elleni szer, enyhe fertőtlenítő. Ismerték a fokhagyma gyógyító tulajdonságait (emésztésjavító, fiatalító, köhögés, ideg, fog– és fülfájás, reuma ellen). Az epilepszia leküzdésére mirhát, illatos rózsát, kaprot ajánlottak. A bazsalikomot ( a vad majoránnával együtt ) Visnunak szentelték, úgy tudták, semlegesíti a kígyómérget. A kardamomot élénkítő, frissítő, nemi ösztönt fokozó szerként becsülték, emésztésjavító agy–és szívműködés– fokozó, tüdőtisztító. A szegfűszeg is sok készítményben szerepel. Általában a fűszernövények, az illóolaj tartalmú növények az ajurvéda szerint sokoldalúan hatnak a betegségek okára. A bors a gyömbérrel együtt az indiai népi orvoslásban és az orvosi gyakorlatban nagy megbecsültségnek örvend. A gyömbér, a fekete és a hosszú bors főzete "Trikatu" néven ismert és elterjedt. A bors indiai eredetű fűszer, malária és más lázas betegségek, köhögés, gyomor–, bél– és májbajok gyógyszere, hashajtó, étvágygerjesztő, emésztésszabályozó, értágító, nemi ösztönt fokozó az ajurvéda szerint.

Csaraka mellett Szusruta a másik legjelentősebb ajurvéda orvosi könyv szerzője. Gyógyszerei között számos olyan aromatikus fűszernövény is szerepel, melyek a kereskedelmi utakon keletről nyugatra jutottak: fahéj, gyömbér, szerecsendió, bors, senega, szezámmag, szantálolaj, kardamom, sáfrány és az aszandkóró mézgája.

A hinduk a szakácskönyvet gyógyszerkönyvnek is tartják, gyógyító fűszerek és ételek ismertetésével.
Vissza a lap tetejére


Aromaterápia története középkorba

A Római Birodalom bukásától kezdve az európai civilizáció jelentős hanyatlásnak indult, különös tekintettel a fürdőzésre. Úgy tűnik, a későbbiekben az olajok inkább a mosdatlanság szagának leplezésére, mint a fürdőzés kellemesebbé tételére szolgáltak. A középkorban a szerzetesek őrizték meg a gyógynövények ismeretét. Latin– és görögtudásuknak köszönhetően átmentették a kolostori orvostudományba a görög–római ókor, az antikvitás orvostudományát. A kolostorokban gyógynövénykertek létesültek, a szerzetesek gyűjtötték és termesztették a gyógynövényeket, az ő kezükben volt az aromaterápia is. A kolostori gyógynövénykertet herbariumnak nevezték. A herbákat ma gyógynövényeknek nevezzük, egykor azonban a fűszernövények is ez alá a név alá tartoztak.

"A herbák – írja Rapaics Raymund – kivált a középkorban, csupa erős illatú növény. Az illat akkor a legfontosabb ismertetőjele volt a növény gyógyító tulajdonságának, erejének. A kolostorkert herbáinak ősi törzsállománya a legerősebb illatú mediterrán növények, különösen az ajakosak, fészkesek és az ernyősök családjának fajai. Ezek a növények illóolajaik kellemessége és üdítő hatása folytán váltak az ember jó barátaivá a növényvilágban és a legerősebbeket tekintették a leghatékonyabbnak. "Szent Hildegard apátnő (1098 –1179), a középkor egyik leghíresebb Benedek–rendi szerzetes orvosa könyveiben sokféleképpen alkalmazza az édeskömény, a fahéj, a fehér bors, a szegfűbors, a fodormenta, a fokhagyma, a kapor, a levendula, a petrezselyem, a szerecsendió, a zsálya gyógy– és fűszernövényeket. Ezeken kívül is számos aromatikus növényt ajánlott Physica ( A természetről) és Causea et Curea ( A betegségek okairól és gyógyításáról) című műveiben. Ismerte az arab gyógyszereket, de a népi orvoslásból is merített. Német nyelvterületen napjainkban újra felfedezik gyógymódjait.

Albertus Magnus (1193 –1280) Domonkos–rendi szerzetesként bejárta szinte egész Európát tanulva és tanítva. Tudományát 21 kötetben örökítette meg. A természettudományok minden ágát felölelte ezekben, s behatóan foglalkozott a gyógynövényekkel. Nem első és nem utolsóként ő is összeállított egy szerelmi bájitalt aromatikus növényekből.

A pestis a XIV. század elején érte el Európát, elpusztítva a népesség csaknem felét. Egy baktérium okozta, amelyet a vándorló ázsiai patkányok szőrében lakó bolhák terjesztettek. Így ugyanazok a hajók, amelyek a kereskedő–útvonalon nyugatra szállították a gyógynövényeket és fűszereket, magukkal hozták a patkányokat és bolhákat is, velük együtt pedig a búbópestis – betegség és gyógyszere ugyanazon a hajón érkezett.

Hippokratészhez hasonlóan, aki figyelmeztette az embereket, hogy illóolajokat alkalmazzanak a pestis elleni védekezésben, az európai orvosok is ugyanezt tették. A középkori pestisjárványok idején a városok levegőjét a boróka fájának füstjével tisztították.

A középkor ihletet nyert az arab gyógyszerészeti előírásokból, abból a tudományból, amelyet Granadában, Salernóban, Montpellier–ben és Párizsban tanítottak.
Vissza a lap tetejére


Aromaterápia története Magyarországon

A desztillálásnak fontos szerepe van az aromatikus növények hatóanyagainak kivonásában, előállításában. A lepárlás a folyadékok tisztítására, folyadékelegyek szétválasztására való művelet. Ez a művelet teszi lehetővé illóolajok előállítását.

Mielőtt a gyógyszertárak vették volna át a desztillálást, a XVI: és XVII. században Magyarországon a főurak, jobb módú nemesek birtokain vízégetők és fűszedő asszonyok voltak alkalmazásban, vízégető házakban végezték a desztillálást. Kenyérkereseti lehetőség is volt a vízégetés. A gyógynövényt ismerő fűszedő parasztasszonyok gyűjtötték a vízégetéshez szükséges aromatikus növényeket.

Akkori időkből való gyógyszertári leltárak, inventáriumok szerint sokféle aromatikus növényre volt szükség a fodormentavíz, a páfrányvíz, a rózsavíz, a szívvíz, az izsópvíz, a köményvíz, az ánizsvíz, a méhfűvíz, a vörösáfonyavíz, a veronikavíz, a kékliliomvíz, a levendulavíz, a fahéjas citromvíz és mások előállításához.

Ezek a fűszedő asszonyok jól ismerték a gyűjtendő aromatikus növényeket, ugyanis a magyar népi orvoslásban fontos szerepet játszottak az illóolaj–tartalmú növények.

A magyarság által a Kárpát–medencében lakott területen 3000 növényfaj található, ebből mintegy 500–at alkalmaz gyógynövényként a magyar népi orvoslás. A leggyakrabban használt gyógynövények szinte kivétel nélkül aromatikus növények.

Babulka Péter és munkatársai 40 év szakirodalmi néprajzi adatanyagának áttekintése alapján megállapították, hogy a magyar ember– és állatorvoslásban több mint nyolcvan aromatikus növény szerepel. Ezek nálunk honos, vadon termő vagy termesztett, táplálék– és dísznövények vagy importált fűszernövények. Különböző növényrészeket használnak fel, egyedül egy–egy aromatikus növényt vagy (gyakrabban) teakeverékekben. Sokoldalú az elkészítési mód is: forrázás, főzés, gőzdesztillálás, borban, ecetben oldás, kenőcs, borogatás, fürdő, füstölés stb. formájában.

A leggyakoribb betegségcsoportokat számba véve a következő megoszlást állapították meg:
A népgyógyászatban jelentős szerepet játszanak az illóolajos növények, számarányuk feltűnően nagy. Ennek kettős oka van. Egyfelől a kellemes, jellegzetes illattal rendelkező növények felhívják magukra a figyelmet, és e sajátosságuk alapján felismerhetőek. Másfelől hatóanyaguknak, az illóolajnak valóban sokféle, értékes gyógyhatása van, amit csak az utóbbi időben sikerült kétséget kizáróan bebizonyítani.
Vissza a lap tetejére


Aromaterápia zsidó vonatkozása

A zsidó nép hosszú egyiptomi fogsága alatt tanulta meg az illóolajok és a parfümök alkalmazását. A tanítvány később mesterévé vált az aromatikus anyagok felhasználásának. A felhasználást vallásos koncepciók irányították, de naponta megerősített praktikus ismeretekre is támaszkodtak. Éppen ezért az ó– és újszövetségi biblia a legjobb forrásmunkák a megismerésre.

A Prédikátor könyvében olvashatjuk : "A Magasztos teremtette a földből az orvosságot (gyógynövényeket) és a bölcs ember nem veti meg azokat." Nemcsak a bölcs emberek, de az átlagemberek sem vetették meg az illatos növények kozmetikai, gyógyító és vallásos alkalmazását. Mindhárom esetben általában tisztító és a jó hangulatot, lelki emelkedettséget előidéző hatásúak (a füstölést is beleértve), ehhez járultak egy–egy drognál a speciális hatások.

A Sába királynője által Salamon királynak felajánlott számos ajándék között az aromatikumok kiváltságos helyet foglaltak el. Ekkor került fejedelmi kertbe a Bibliában is említett balzsamcserje, a mekkabalzsamfa. Balzsama nyugtató és fertőtlenítő hatású. Az aromatikus növények, balzsamok, gyanták izraeli elterjedtségére utal, hogy maga a balzsam szó is a héber bot smin (=olajok fejedelme) szóból ered.

A tömjén és a mirha a két legtöbbre becsült füstölőjük és illatszerük. A tömjénnek, a tömjénfa rozmaring illatú gyantájának isteni erőt, erősítő hatást tulajdonítottak a zsidók. Fájdalomcsillapító és nyugtató hatását is ismerték, mert a Halálraítélteknek kivégzés előtt tömjénnel és mirhával fűszerezett bort adtak. A keresztfán szenvedő Krisztusnak is ezt nyújtották italként.

A tömjén jó illatú gyantája füsttelen lánggal égve kellemes illatot terjeszt. Az Istennek szentelt kenyér– és ételáldozatot tömjénnel együtt mutatták be. Ez "a megbékélés illatában elköltött étel" volt (Mózes III.2:1.) A Kivonulás könyvében leírt "illatáldozat oltára" fejezetben említett jó illatú fűszerek között legfontosabb volt a tömjén, de más fűszereket is kevertek hozzá. Ezek száma idővel tízre emelkedett.

A mirha a zsidók kedvelt ruha– és fekvőhely–illatosító szere volt. Halottak balzsamozásánál is használták. "Nikodémus is elment – olvashatjuk János evangéliumában –, s vitt mintegy 100 font mirha– és aloe keveréket. Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. Így szoktak a zsidók temetni."

Az aromakertekről úgy szól az Énekek Éneke, hogy mi is megittasulunk illataitól, gyönyörködve járjuk útjait, iszunk forrásvizéből. Az Énekek Éneke azzal fejeződik be, hogy "Fuss szerelmem a balzsamhegyeken." Ha az illatos növények, balzsamok, "füstök" belélegzését imával, meditációval társítjuk, együttes hatásként a lelki emelkedettség csúcsára jutunk. Test, lélek és szellem táplálója, segítője, gyógyítója az aromatikus növény illata, füstje, felszívódó hatóanyaga.

A mirtuszon és mirhán kívül ismerték Izrael fiai a sáfrányt és az izsópot is. Ez utóbbit Salamon király a cédrussal együtt a lepra kezelésére ajánlotta. Az izsóp különben szent füvük volt, tisztítóvíz elkészítéséhez szolgált. A borsmentának stimuláló és étvágyjavító, a bazsalikomnak görcsoldó, a majoránnának antiasztmatikus, a fahéjnak étvágy– és emésztésjavító hatást tulajdonítottak. A fahéj a szent kenőcs alkatrésze is. A köményt a körülmetélés utáni seb gyógyítására alkalmazták.
Vissza a lap tetejére


Illóolaj mennyisége életkor szerint

Az illóolajok ajánlott mennyisége az életkor függvényében:
Vissza a lap tetejére